Vállalatirányítási rendszer – GINOP Plusz-1.2.3-21

Vezessen be vállalatirányítási rendszert állami pénzből!

Pályázás időszaka:

1. szakasz: 2022 január 19. – január 26. 12:00

2. szakasz: 2022 január 27. – február 3. 12:00

A támogatásról: GINOP Plusz-1.2.3-21

A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban

A gazdaság élénkítésében jelentős szerepet játszanak a mikro, kis és középvállalkozások fejlődését, piaci pozíciójuk erősítését és az ott dolgozók munkahelyének biztonságát jelentő támogatások. A pályázat célja, hogy hátrányos régiókban tevékenykedő cégeket fellendítsék, a területi különbségeket csökkentsék.

A cégek támogatására a pályázat keretein belül összesen az első szakaszban 80 milliárd, a második szakaszban 20 milliárd forint került az asztalra, ezen keretből a támogatás cégenként akár a 200 millió forintot is elérheti.

A magyarországi vállalkozások (Budapest kivételével) eszközbeszerzés, infrastruktúrális és ingatlan beruházások, megújuló energia, tanácsadások és képzések mellett támogatást szerezhetnek információs technológiai fejlesztésre is.

palyazat-2

Hívjon minket bizalommal!

+36 70 641 0296

80 milliárd

A pályázat keretösszege, melyből mindenki elnyerhet egy darabot vállalkozása fejlesztéséhez!

2500 projekt

A támogatás keretein belül megvalósított projektek számát 800 – 2500 projektre becsülik!

200 millió forint

A támogatás összege, melyet az Ön cége is elnyerhet 10 000 000 – 200 000 000 millió forint!

2022.01.26.

A vállalatirányítás bevezetését támogató pályázat leadási határideje: 2022 január 26. 12:00!

Miért vezessen be egyedi vállalatirányítási rendszert?

Mik azok a problémák, amiket megoldhatsz vele?

  • Nincsenek korlátok, céged bármely területére fejleszhető az egyedi igények alapján.
  • Excel tábláidat kiválthatod egy szoftverre, mely a te elveid alapján fog működni.
  • Adminisztratív folyamataid automatizálhatóvá válnak, így csökken az adminisztrációval eltöltött idő.
  • Adataid a rendszer automatikusan gyűjti és tárolja, így minden adatod egy központi helyen lesz kezelve.
  • Az adatokat nem elég gyűjteni, fel is kell őket használni. Egy vállalatirányítási rendszerrel adataidból számodra releváns, beszédes kimutatásokat készíthesz, melyek pont úgy fognak kinézni, ahogy Te akarod!
  • Egyedi fejlesztés esetében egyedi problémáidra egyedi megoldást találsz. Nem kiválasztasz, hanem teremtesz!

Mit támogat a GINOP Plusz-1.2.3-21 pályázat?

A támogatott vállalatirányítási rendszer részei

1. Vállalati CRM, értékesítés funkcionális terület
2. Humán erőforrás menedzsment és bérszámfejtés funkcionális terület
3. Kontrolling és döntéstámogatás funkcionális terület
4. Beszerzési, logisztikai funkcionális terület
5. Gyártásirányítási rendszer funkcionális terület
6. Táv- és csoportmunka támogatás funkcionális terület
7. Pénzügyi, számviteli terület funkcionális terület
8. Internetes értékesítés (vállalati webáruház) funkcionális terület
9. Online marketinget támogató megoldás funkcionális terület
10. Munkafolyamat-irányítási rendszer (WF) funkcionális terület
11. Elektronikus iratkezelési rendszer funkcionális terület
12. Adott funkcionális területhez kapcsolódó MI alapú adatbányász megoldással támogatott
specializált alkalmazás funkcionális terület
13. Adott funkcionális területhez kapcsolódó Távoli IT üzemeltetést támogató rendszer
funkcionális terület (kizárólag telepített szoftveralapú üzleti megoldás bevezetése esetén)
14. Online (elektronikus) fizetési megoldás funkcionális terület (kizárólag felhőalapú üzleti
megoldás bevezetése esetén)

További információk, illetve a pályázati felhívás a palyazat.gov.hu oldalon elérhető.

Referenciák

Vegye fel velünk a kapcsolatot, hogy megvalósíthassuk elképzelését!